CSAPATUNK
Burai Kálmán
Ügynökségvezető
KIK VAGYUNK?
EZ A MI TÖRTÉNETÜNK
Ügynökségünk vezetője, Burai Kálmán 2009 óta foglalkozik etnikus emberek szervezésével, korábbi sales supervisorként szerzett tapasztalataira alapozta szakmai tevékenységét.
A filmezést a ranglétra legaljáról kezdte. Először statisztaként, ügyelőként, irodai alkalmazottként, majd később színészként/színésztrénerként, végül pedig színházi rendezőként is kipróbálta magát.
Az etnikumok szervezése Magyarországon és számos európai országban még gyerekcipőben járt, amikor felismerte a piaci rés adta lehetőségeket. Mára pedig a legerősebb piaci jelenlét jellemzi munkásságát ezen a területen.
Nagyjátékfilmek, sorozatok, reklámok, videoklipek szerepelnek az ügynökség referenciái között. Elsősorban nemzetközi, de hazai állandó megrendelésekkel is működik.
Az ügynökség számára a legfontosabb elvek a hatékony kommunikáció, a folyamatos kooperáció és a precíz koordináció.